Amikor utasbiztosítást kötünk, fontos, hogy az utazás célja szerint válasszuk ki a biztosítási csomagot. Fontos tudni, hogy vannak olyan biztosítási csomagok, amelyek nemcsak a térítési összegekben térnek el, hanem a kockázati kitettségben is (vagyis abban, hogy mire vonatkoznak).

Például, ha síelni vagy snowboardozni megyünk Ausztriába, esetleg Olaszországba, akkor teljesen más kockázatok merülhetnek fel, mint egy tengerparti nyaralásnál, búvárkodásnál Görögországban vagy a Kínai Nagyfal turistaként történő  meglátogatásakor, illetve Németországban történő hegymászás esetén. 

Mind a kontinensek, mind a gazdasági, társadalmi különbségek, mind a kikapcsolódás célja más és más kockázatokra való felkészülést eredményez. Érdemes tudnunk, hogy ha az EU-n kívül utazunk, akkor a gyakorlatban egész  más jogaink és felelősségünk van, mint például idehaza és nem árt, ha emiatt jogi támaszt is biztosító utasbiztosítási csomagot választunk magunk és családunk számára. Fontos arra is ügyelni, hogy hányan és milyen gyakran utazunk, mivel egyes biztosítóknál ezek a tényezők további kedvezményeket eredményezhetnek.

Létezik olyan biztosító, ahol egyfajta bérletként többször is tudunk ugyanazon szerződéssel utazni, míg máshol több fő esetén olcsóbb a napi biztosítási díj. Napi 200 forinttól akár 2000 forintig terjedő díjak is vannak, más kockázatokra és más biztosítási összegekre. Manapság már egy közepes csomag is igen kiterjedt fedezetet nyújt - 20-30 milliós egészségügyi térítésekkel -, feltéve, hogy az utazás céljának megfelelő csomagot valasztunk. Mint látjuk, igen széles a paletta és már egy ilyen egyszerű terméknél is - mint az utasbiztosítás - kihívást jelenthet a számunkra megfelelőt kiválasztani. Ebben segítenek az  internetes kalkulátorok, ahol lépésről lépésre haladva segítenek számunkra kiválasztani a megfelelő társaságot és csomagot, szem előtt tartva az utazási körülményeket, célországokat és az ott végzett tevékenységeket.

Ne sajnáljuk se a pénzt, se azt a kis időt, amit az utasbiztosítási összehasonlító kalkulátorokon töltünk Amennyiben nyugodtan akarjuk élvezni a nyaralásunkat, nagyon fontos, hogy beleférjen nyaralási költségeinkbe, előkészületeinkbe a megfelelő biztosítás megkötése.